Ha harc hát elbuktam- vagy még sem?

Van az a pillanat amikor, tanácstalan vagy de még sem fogadod el bárkitől a segítséget és pláne nem bármilyen segítséget!
És van az a pillanat amikor meghalnál azért,hogy valaki végre megmondja a frankót,hogy jó a gondolat meneted avagy sem!
Ez történt velem akkor amikor munkahelyet készültem váltani. Na jó persze azt hozzá kell tennem,hogy volt oka és indoka ami miatt ezen a döntésen agyalnom kellet.
Egyszerű halandó ként én is olyan hibát követtem el ami visszafordíthatatlan és megbocsáthatatlan,én is tudom el is ismerem és pont ennek tudatában kellet meghoznom azt a fontos döntést,hogy felmondok! Szerettem a munkahelyem már harmadik éve dolgoztam ott, szinte már régi bútordarab voltam mert viszonylag a cég is elég fiatalka volt.
Szerettem a főnököm mondjuk a legeslegnagyobb főnököm nem,de vele nagyon ritkán találkoztam. Szóval összességében minden rendben ment a maga medrében egészen addig míg nem kaptam egy új kollégát. Nagyon nem akarom túl ragozni ezt a rész a lényeg elég hozzá,hogy mikor áthelyezték hozzánk G.-t addigra már volt egy rossz híre és mindenki óvatosságra intet vele kapcsolatban. Szerencsére nem voltunk egy műszakban sosem mindig csak váltottuk egymást, ezáltal elég kevés időt töltöttünk együtt,de az arra bőven elég volt,hogy érezzem libabőrös vagyok a jelenlététől is. Tekintete szigorú és gonosz,testtartása kapitányoskodó hangsúlya pedig becsmérlő és lekezelő. Mindenki tudta cégnél mindenki beszélt róla még maga a főnök is,hogy az illető nem túl bizalomgerjesztő de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget egészen addig a napig amíg megtörtént a visszafordíthatatlan dolog! Van a cégnél egy nagyon jó ,,barátnőm,, vele rendszeresen levél váltásban voltunk a céges gépről, de ezeket a magán jellegű csevejeket mindig igyekeztünk kitörölni,hogy nyoma ne maradjon. Viszont én ezen a napon elkövettem egy hatalmas hibát,hogy nem semmisítettem meg a beszélgetésünket! Igen igen...tudom hülye voltam, hatalmas hülye, és iszonyatosan pofátlan,hogy kifiguráztam és kibeszéltem Ms. Szigort,de tényleg nem tudom miért tettem csak úgy éreztem ezzel levezetem a bennem lévő feszültséget amit ő ébreszt bennem az állandó ellenőrizgetésével és azzal,hogy lefagyassza a légkört a jelenlétével. Hibáztam tudom tudom jól, és hogy miért nem töröltem ki a beszélgetést? Nem tudom ...az nap nagyon szétszórt voltam és siettem haza a munkából és a kapkodásban gondolom elfelejtettem,és ő bizony volt olyan szemfüles,hogy belépjen a fiókomba és elolvasson mindent amit mi poénnak és viccesnek szántunk ami neki bizonyára bántó sértő szövegelésnek számított. Az nap ugyan nem tört ki még a munkahelyi háború de másnap bizony bizony hadüzenetet küldött nekem amiből éreztem semmi kép sem nyerhetek annak ellenére,hogy ő volt az aki belépett a fiókomba de ez a tény nem változtatott azon,hogy én mondtam róla sértő dolgokat!
Így tehát mikor a hadüzenetben az volt a lényeg, hogy ő ezt a beszélgetést kinyomtatta és elküldte főnökségre akkor tudtam nekem lőttek. Óvodásnak tartottam ezt a megnyilvánulását de valamiért azt gondoltam a főnökség nem fogja ezt könnyelműen venni! Így volt egy napom és egy hosszú végét nem látható éjszakám,hogy eldöntsem mit tegyek mert tudtam itt egy szimpla bocsánat kérés nem lesz elég. Így mikor már lassan kelt fel a nap és tudtam ez lesz az a nap amikor minden bukik, bevillant még valami, hogy a beszélgetésben a legnagyobb főnököt is kicikiztük...na igen ekkor rádöbbentem megástam a saját sírom és most viszont el is kell temetnem magam. Munka előtt még hamar géphez ültem és legépeltem a felmondásom,kinyomtattam hogy kéznél legyen hátha olyan szituációba kerülök amiben ez a papír lehet a mentőövem. Bolond vagyok? Igen, mondhatod hogy az,én is tudom sajnos nagyon jól tudom! Bementem a céghez és vártam és füleltem közben intéztem a dolgokat és az ideg gyűlt bennem, arra gondoltam nem adhatom fel, nem futamodhatok meg pláne nem egy ilyen ember ellen, és aztán jött az ellen érvem, hogy bizony jól teszem ha minél előbb meglengetem a fehér zászlót és míg lehet lelépek ,,békésen,,! Vártam a kedvenc főnim,hogy jöjjön és tudjunk erről beszélni, közben találtam egy elég jó állást, nem jobbat mint ez de telefonáltam-érdeklődtem mert hirtelen kellet egy B terv. Megjött a főnököm aki nagyon kedves és barátságos volt mint mindig, arra gondoltam talán nem tud semmit az esetről és talán Ms. Hárpia( most már lelkiismeret furdalás nélkül hívhatom bárhogy ) csak jártatta a száját...de aztán egy hirtelen téma váltás után világossá vált, hogy nem blöffölt tényleg eljuttatta a főnökséghez a .... hát a lehető legnagyobb hülyeségemet!
Ami a lelkifröccs után jól esett hogy a főnököm D. is viccesek találta a már kinyomtatott alliterációmat az újdonsült kollégáról,viszont azt nem értékelte,hogy a legnagyobb főnökünket is a számra vettem! :( Ekkor már tudtam,szükségem lesz arra bizonyos mentőövre és a B tervre! Beszédéből kiderült,hogy tudja késleltetni a dolgot,hogy eljusson a hír oda amitől félek, de megakadályozni sajnos még ő sem tudja, elmondta hatalmas baj lesz ebből...és ahogy ezt mondta szinte minden szavával megszűntem létezni tudtam vagy felmondok vagy kirúgnak...nyilván egyiket sem akartam de tényleg olyan szerencsétlen helyzetbe kerültem ahol mérlegelnem kellet. Féltem tőle,hogy ha megvárom míg kirúgnak akkor a másik munka lehetőségét is elfogom veszteni, így egy hirtelen mozdulattal főnököm kezébe nyomtam a felmondásom. Nem jutott szavakhoz de nem is vártam semmit,tudtam nincs mire várnom vesztettem,örülhet Ms. Boszorka nyert...de még nincs tisztába vele, hogy mit is nyert valójában! :D